A piros – Művészetterápia

Az alábbi írásom szintén a művészetterápia szakdolgozatomhoz készült, olvassátok szeretettel.


“A szín a természet mosolya, egy csöppnyi igazság”

Koll_zsok

A szín, az anyagi jelenségeknek, különböző hullámhosszú fénysugarak visszaverésén alapuló látással érzékelhető tulajdonsága.

A szín mint jelenség csak részben függ fizikai-kémiai folyamatoktól. Függ a szem működésétől, s attól is, hogy mi megy végbe az agyban. A fény érzékelése összetett, fotokémiai, idegi és pszichológiai folyamatok eredménye. Az egészséges emberi szem színérzékelése rendkívül érzékeny, igen sokféle színárnyalatot képes megkülönböztetni.

dizain-szinek-a-lakberendezesben-11

Színek nélkül kiüresedne világunk. Talán fel sem tűnik, de sárga színnel ragyog a Nap, kék az ég és a tengerek színe, vörös vér kering az ereinkben, zöld színben pompáznak a lombok, hogy csak néhányat említsünk. Az egyes színekkel különböző érzelmi hatást is kiválthatunk. Más színű fénnyel világítják meg az iskolai tantermet, mással a bárokat, a húsos pultokat az élelmiszerüzletekben. Tárgyaink a megvilágító színtől függően más és más színűnek tűnnek, s bennünk is különböző hatásokat váltanak ki.

szivarvany2

A történelem folyamán a színeknek szimbolikus jelentése is kialakult.

Mást jelentenek a színek a festőknek és a fizikusoknak, az irodalmároknak, a kémikusoknak, mást a pszichológusoknak és az ipari formatervezőknek. A színtan a fizika és az orvosi szakkönyvek önálló fejezetévé vált. De művészek is könyveket töltenek meg a színekkel kapcsolatos ismereteikkel.
A színpszichológia ma már önálló tudományág. Segítségével megmondhatjuk, az egyes színek kedvelõi milyen személyiségjegyekkel rendelkeznek.

Színterápia: A legújabb kutatások egy régi kínai gyógymód helyességét ismerték fel és erősítették meg. Eszerint a színeknek erős hatásuk van testünkre és lelkünkre. Segítenek jobban elviselni a hétköznapokat, boldogabbá teszik életünket – sőt, néha még a gyógyulásba is besegítenek.

A színterápia gyökereit fellelhetjük az ókori Egyiptom, India és Kína, sõt még az elveszet Atlantisz civilizációjában is. Úgy tartják, hogy Atlantisz kör alakú szentélyeiben különleges kamrákat alakítottak ki, melyekben az embereket a természetes fény és kristályok segítségével gyógyították.

1

Az ókori egyiptomiak ehhez hasonló módon alakították ki szentélyeiket, és gyógyító céllal vetítették beléjük a Nap sugarait. A középkori nagy katedrálisok ablakai színes üvegekbõl készülnek, melyek színes fényében a gyengék és betegek fürdõt vehettek és helyreállíthatták egészségüket.

Az emberiség mindig is imádta a napot, melynek sugarai a színkör összes színét tartalmazzák, és melynek gyógyító hatásával már az ókorban is tisztában voltak.

A piros

rozsa

A piros a vér és a tűz színe, de párosítják a veszéllyel, a szerelemmel, és a háborúval is. A piros egy olyan szín, amely képes a vérnyomás emelésére, növeli a légzésszámot, és felgyorsítja a belső folyamatokat. Kiemeli a képeket, a szövegeket, és képes az embert a gyors döntésre sarkallni.

A piros szín a reklámokban valamilyen erotikus tartalomra utal, gondoljunk csak a piros ajkakra, a piros körmökre, vagy éppen a piroslámpás házra. Használják a veszélyforrások jelzéséhez, pl.: a közlekedési lámpákon. A piros világos árnyalatai az élvezetet, a szenvedélyt, a szerelmet jelképezik, a sötétebb árnyalatok a dühöt, az erőt, a bátorságot, a vágyódást, vagy a rosszakarást jelentik.

women_in_red_by_vespertilo-d50p34g-600x312

A színek tudatos használata a grafikai tervezés során elengedhetetlen. Nem csak az esztétikai érzés kielégítése a cél. A színek képesek kialakítani egy vállalat jellemét, befolyásolhatja a célközönséget, érzelmi, pszichológiai hatások kiváltására is alkalmasak. Jelentéstartalmukat azonban lehetetlen tökéletesen meghatározni: értelmezésük életkortól és kulturális környezettől függően változik, befolyásolja a mindennapi életben szerzett, színek által kialakított benyomások összessége is.

szinterapia-piros-gyoker-csakra-1

A sok-sok pszichológiai kutatás eredményeként viszont egyfajta egyetemesen meghatározott tulajdonságrendszer mégis felállítható.
A piros személyiség öntudatos, nyílt, akaratos, szenvedélyes, de gyakran szeszélyes, keresi az alkalmat a vitára, sokszor slamposnak érzi magát.

Dia01

A vörös szín a tűz és a vér, így az energiatermeléshez társítható, háború, veszély, erő, határozottság, valamint szenvedély, a vágy és a szeretet.

Erőteljes szín, domináns, sokszor agresszív jellegű. Figyelemfelkeltő hatása miatt közkedvelt kiadványok, hirdetések, reklámok felületein. Cselekvésre késztet, energiát sugároz, ezért alapvetően jól alkalmazható sportszerek, energiaitalok, autók esetében. Szexuális töltettel is rendelkezik, így a reklámok előszeretettel használják a vörös és a női test (testrészlet) kombinációját. Ugyanakkor a veszély jelzésére használt legáltalánosabb szimbólum.

Világos vörös: örömöt jelent, szexualitás, szenvedély, érzékenység, és szeretet.

Rózsaszín: romantika, szerelem és a barátság. Nőies tulajdonságokra és passzivitásra utal. Vonzza a tekintetet és tulajdonságai alapján hasznosítható esküvői témakörben, kozmetikumok csomagolásánál, valamint a „lányos dolgok” (babák, játékok stb.) megjelenítésénél.

0002-k

Sötétvörös: életerő, akaraterő, düh, harag, vezetés, a bátorság, a vágy, rosszindulat és harag.

l13350878

Az ősemberek is használtak színeket.Mikor vadászatra indultak,
befestették arcukat és testüket színesre, ezzel kérve az Istenek segítségét,hogy sikeres legyen a vadászat.
Mai törzsek is őrzik a festési hagyományaikat,és ruházatuk színeire is
az élénk harsány színek a jellemzők.

A szakemberek szerint környezetünk, ruháink és munkaeszközeink színének módosításával megváltoztatható az agyban felfogott fényenergia, és ez segíthet fizikai és mentális problémákon. A színekkel való gyógyítás leghíresebb képviselõje az angol Théo Gimbel.

Light-Therapy3

Mindannyian tapasztaljuk, hogy a különbözõ színek különféle hangulatokat váltanak ki belõlünk. A színterápiában a színek gyógyító, stimuláló hatásait használjuk ki. A színek gyógyító és közérzetjavító hatása megsokszorozódik a színterápia használatával. Pótolja az elveszett energiát, javítja a memóriát és az ellenállóképességet, oldja a stresszt, enyhíti az emésztési panaszokat, élénkít, frissít, fiatalít.

Piros – az energiabomba

51

A pirosnak erõs hatása van: szabályozza adrenalin-termelésünket, így köze van a hormonok kiválasztásához is. Ettõl a színtõl bárki erõsebbnek, életrevalóbbnak érezheti magát. Sokszor már egy csokor vörös virág elég hozzá. Hatása testünkre: minden más színnél jobban növeli a pulzusszámot, a szívverést és a vérnyomást, azaz segít a vérkeringési zavarokon, gyomorsav-pangáson, valamint helyrebillenti legyöngült szervezetünket.
A vörös érzelmileg nagyon intenzív szín. Fokozza az emberi anyagcserét és emeli a vérnyomást. A vörös fénynek állítólag jó hatása van tengeri betegségben.

Erőtlenség, bágyadtság, kedvetlenség, döntésképtelenség, önbizalomhiány esetén ajánlott. Beindítja a „motor”-t, és akaraterőt, kitartást, realitásérzéket sugároz. Támogatja az önbizalmat, és belülről melegít.

A piros, mint szimbólum:

piros-b001

Éppúgy lehet az élet, mint a halál jele; mindkét esetben a vérrel asszociálható. A nemiség szimbóluma, a libidó színe. A történelem előtti időkben a halottak mellé vörös színű port szórtak a temetkezési szertartás során. Ókori babona, hogy apotropaikus erejű, megóv a démonoktól és a veszélyektől.
Az egyiptomiak befestették fáikat, barmaikat, vagyontárgyaikat pirosra, hogy megvédjék a tűztől és más károktól, s hogy termékenyek legyenek.
A zsidók ajtófélfáikat az áldozati bárányok vérével festették meg, hogy megóvják házaikat a tíz csapás öldöklő angyalától.
Görögországban vörös leplet borítottak a holtakra, ezzel jelképesen áldozattá avatták, hogy kibékülve az alvilágiakkal, lejuthasson birodalmukba.
Az antikvitásban a szeretet, a szerelem, a szenvedély kifejezője; Rómában a menyasszony tűzpiros fátylat visel, ez a flammeum. Erő-, tűz- és hatalom-jelképként is szerepel. A zsidó és keresztény hagyományban a komolyság, a fenség színe. Az Újszövetségben a bűn, az engesztelés, a vezeklés és az áldozat színe.
Negatív jelentése a testi szenvedélyek megbélyegzéséhez kapcsolódik, a skarlátvörös a „nagy babiloni parázna” színe. A piros lámpás házak színeként a paráznaságra utal. Az alkimisták kemencéjét jelképezi, valamint a „Nagy Mű” harmadik fokozatát. Az európai népszokásokban a húsvéti piros tojás a termékenység jelképe.

4f7c458fd9e8c

A vörös zászló karrierje

A honfoglalás zászlaja

honfoglalas_fejedelem

Lukácsy Sándor kutatásai nyomán így összegezhetjük a piros zászló történetét: … a piros zászló kezdetben nem forradalmi szimbólum, hanem a burzsoá terror jelvénye volt… 1789. október 21-én a francia Alkotmányozó Gyűlés, Mirabeau és Target javaslatára, Buzzot és Robespierre ellenzése mellett, törvényt (loi martiale) szavazott meg a népmozgalmak letörésére, ürügyül használva fel a megelőző napok párizsi éhséglázadását. A törvény elrendelte: valahányszor a közcsendet megháborítanák, katonai erőt kell alkalmazni a tömeg ellen, az ostromállapot előzetes kihirdetése után. A kihirdetés módja: a városháza ablakába piros zászlót kell függeszteni s a békétleneket piros zászlótól kísért városi tisztviselők által nyugalomra felszólítani. Ha nem engedelmeskednek, lőni kell. A törvény szövege nem nyilatkozott arról, miért éppen a piros zászlót választották a statárium jelképéül; talán mert a vér színe alkalmasnak látszott az elrettentésre, talán mert a piros a kor felfogása szerint általában a hatalom színe volt (királyi bíbor).

fekete_sereg

Fekete sereg zászlaja

A vörös színnek forradalmi szimbólumként való használata a 19. században terjedt el. Ezt használták az 1848. évi francia forradalomban, az 1871. évi Párizsi Kommün idején is. Ez volt a tradicionális zászlószín az 1905. évi orosz, illetve az 1917. októberi orosz forradalmak időszakában.
1918. április 8-tól (hivatalosan) az Orosz Szocialista Föderatív Szovjet Köztársaság állami zászlója a vörös lobogó lett.

Ezt a különféle szervezeti (illetve elnevezés-változások) idején is, egészen a rendszerváltozásig fenntartották. A szovjet mintát egyes (elsősorban ázsiai) szocialista országok követték. Mind a szélsőballal, mind a szélsőjobbal találkozó munkásmozgalom ideológusai ragaszkodnak a vörös zászló államhatalmi jelképhasználatához, legfeljebb “kiegészítő jellel” látják el azt.

A rendszerváltásokat követően döntően a nemzeti hagyományok kerültek előtérbe az egyes országok zászló- és lobogóhasználatában, így a Szovjetunió felbomlása után, 1991. augusztus 22-én iktatták be újra hivatalosan nemzeti lobogójukká a trikolort.
A magyar zászló színei a korábban rögzült címerből származnak (az ezüst vágások színe a heraldika szabályai szerint a zászlón fehér), ebben az összeállításban nemzeti színekként értelmezve a reformkorban jelentek meg. XIX. századi romantikus értelmezés szerint a vörös sáv az erőt, a fehér a hűséget és a zöld a reményt szimbolizálja.

Szerző: Csiki-Szász Tímea

post_13448_20101214034118

Reklámok

One thought on “A piros – Művészetterápia

  1. Visszajelzés: Terápiák – Lélecafé

Írd meg véleményed!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s